Miután kísérletező kedvem támadt gondoltam egyet. Na puff kipróbálom a töltött káposztát elkészíteni kínai kellel. Jelentem hogy sikerült ! Tudom most akik ezt a receptet olvassátok többen összeráncoljátok homlokotokat , s talán meg is kérdezitek hogy mi fenéért készítem én ezt a tradicionális ételt kelkáposztából? A válaszom egyszerű ! A kínai kel lúgosít a magas klorofil tartalma miatt még a savanyított káposzta savasítja az amúgy is elsavasodott szervezetünket. Ez motivált a változtatáson. Sőt hogy fokozzam a kedélyeket még a töltelék alapját is átvariáltam , még pedig úgy hogy a rizst kölessel váltottam fel . Az indokom szintén a lúgosítással magyarázható.
Töltelék alapjai.
Hozzávalók: 50 dkg darált hús , ha lehet akkor inkább pulykahúsból készítsük.
2dl megmosott tisztított hántolt köles
só, őrölt fehér bors ízlés szerint
4-5 gerezd közepes nagyságú fokhagyma
1 kávéskanál őrölt fűszerpaprika
Az összeállított töltelék. A fenti receptnél a tojás kimaradt
1db tojást használtam.
feltekerésre készen
töltikék készen
Akárcsak a hagyományos káposztafőzésnél itt is az apró káposzta a lábos aljára kerül
töltikék behelyezve a lábosba , a füstölt ízt ezzel a karika kolbásszal hoztam vissza.
Miután a levelek elfogytak a töltelék alapból gombócokat készítettem és a tetejére helyeztem és főzni kezdtem.
Főzés közben . Itt jegyzem meg hogy semmi zsíradék nem került alá.
Az elkészült káposzta . Íze kellemes könnyű semmifajta puffadást nem okoz . Javaslom kipróbálását..
A blog főleg cukorbetegek, illetve ételallergiások részére próbál segítséget nyújtani. Receptek és más egyéb hasznos tanácsok mellett. A receptek leírásánál kerülők minden tartósító és szintetikus alapanyagot. Nem titkolom a fűszer és gyógynövények mindennapi használatával is szeretném minél jobban megismertetni blogom látogatóit. Valamint rendszeres olvasóit. Minden fűszernövény gyógynövény, de nem minden gyógynövény fűszernövény.
Attól még, hogy más, attól még biztosan finom!:)
VálaszTörlésAz indokok alapján nekem tetszik. Mivel én szénhidrát-szegény diétán vagyok, a rizs szénhidráttartalma 77 g/100 g, a kölesé 73 g/100 g. Ezen elgondolkodva én ki fogom próbálni:)
Köszönöm az észrevételt . Igen éppen ez a célom a CH (SZÉNHIDRÁT )csökkentése az ételeknél. Ezért használok kizárólag kókusz zsírt mert emésztése nem okoz nehézséget szervezetünknek. A köles az mellett hogy kevesebb szénhidrátot tartalmaz mint a rizs még az mellett számos sok pozitív hatással van a szervezetünkre. Cukorszint és a koleszterin karbantartása és más sok más ilyen tulajdonsággal bír.
TörlésAz elkészítés után várom a véleményt amit köszönettel veszek.